2014. március 2., vasárnap

ARE YOU A REAL HUMAN BEING?


És Bill Gates a hetedik napon megteremtette a Paintet. Ehhez a csodálatos programhoz fűződő emlékeim még igazán kicsi koromig nyúlnak vissza. Amikor anyukám még elhurcolt magával dolgozni és én mindig átszöktem más boltokba és amikor még azokban a más boltokban dolgozó eladók voltak a legjobb barátaim. Az egyikük mindig megengedte, hogy rajzoljak. Persze paintben, mert én már 1-2 éves korom óta büszke kocka vagyok. Rózsaszín kitöltött kör, benne még két fehér kitöltött kör, ezekben egy-egy fekete kitöltött kör és kész is a fej alapja. Átváltasz festékszóróra, jöhet a haj, a száj, minden más és kész is a popkult Mona Lisa. Egészen addig szívesen engedte ezt nekem és ült ott mellettem kedélyesen, amíg egy hirtelen mozdulattal el nem tüntettem a színpalettát és nem tudtuk visszahozni. Mármint.. oké, hogy én nem tudtam, kb 3 éves voltam, de azért szerintem ez ilyen alapműveltség, hogy paintben vissza tudod hozni a színpalettát, ha egy kisgyerek véletlenül eltünteti. Lehet csak túlértékelem a 90-es évek eladóinak számítástechnikai kompetenciáit. Kicsit kisodródtam. Megesik.
a teszkóba menet arról fantáziáltam, hogy ha meghalok, lesz egy ilyen tábla a házunk falán(természetesen márványból)
Aztán 5-6 évvel később kezdődött a G-portálos időszakom. Honnan tudtam volna, hogy létezik más képszerkesztő is, mint a paint? Meg különben is menő volt. Azzal öntöttem magamból a "diziket" (#kínos). Hatalmas mérföldkő volt, amikor rájöttem, hogy .png kiterjesztéssel jobb minőségűek lesznek a képek, mint jpeggel. Aztán persze jött a PhotoFiltre, a Gimp és szép lassan a Photoshop és mint Jabba Han Solot, én a Paintet fagyasztottam karbonitba. Egészen az elmúlt hónapig.

Most, hogy infó érettségire készülök, újra segítségül kellett hívnom régi barátomat. A sulis gépeken ugyanis nincs túl sok alternatíva, viszont a HTML-es feladatokban elég sok képszerkesztés van. Arról ne is beszéljünk, hogy a 2010-es Microsoft Office design mellett háromszor annyi idő volt megtalálni mindent, mint még anno a Windows 2000-es stílusban. A lényeg, hogy hihetetlen sokat szenvedtem és a csoportban még én lettem kész leggyorsabban. Na mindegy, szóval ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy mi soha többé nem lehetünk barátok. Örihari. (Ez persze nem vonatkozik az érettségire, akkor majd fegyverszünetet kötünk.)

Mondik Noémi viszont felülkerekedett eme isteni teremtmény primitívségén és olyan csodálatos grafikákat művel, hogy teljesen meggyőzött: nem lehet valódi emberi lény. Vagy ha mégis, ő akarok lenni! Ha nem, akkor is. Le van esve az állam. Áve!

a másnap 
hangover
nagyon szerettem volna valami finomat enni ma, de étel helyett egy leárazott felsőt vettem a new yorkerben, ezért párizsis zsemlével kellett beérnem.
i wanted to eat something delicious today, but instead of buying food, i bought a top on sale from new yorker, so i had cheap cold cut for dinner.

2011 január - birtokomban lévő termékek

Itt megnézheted a további munkáit is. Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe. Még humoros dolgokat is ír alá. Tökre megéri. Ha pedig csak én vagyok lemaradva és már mindenki más ismerte rajtam kívül... fuj! Szégyelljétek el magatokat, hogy nem szóltatok!!

2 megjegyzés: