2013. július 11., csütörtök

Drugstore & Vienna Haul

Az utóbbi napokban "vásárolgattam". Hát mondjuk úgy, nem keveset. Pénteken megyek táborba, úgyhogy kellett pár dolog, mind ruhákat, mind kozmetikumokat illetően. Tulajdonképpen a váráslásomnak három nagy fázisa volt, ezek különálló, de egymást követő napok. Plusz van egy kis extra is, kicsit régebbről. Szóval most a szerzeményeimet szeretném megmutatni nektek, legalábbis a nagy részét. Volt pár olyan dolog, amit nem tartottam fontosnak.

Az első adag hétfőn történt, amikor két barátnőmmel elmentünk a Müllerbe. A helyzet az, hogy most nagyon sok minden le van értékelve, úgyhogy kicsit elszabadultam.. Az elköltött pénz mennyiségének ellenére nagyon boldog vagyok, mert sikerült csomó olyan dolgot találnom, amit már rég szerettem volna a többi pedig mind szükséges volt! Legalábbis ezekkel nyugtatom magam.
A következő nap, tehát kedden a szüleimmel kiruccantunk Bécsbe. Azt kaptam az ultimultiszuper bizonyítványomért, hogy elmegyünk és vásárolunk. Azt hiszem kicsit rosszabbul sült el a dolog, mint azt bármelyikünk is képzelte. Legalábbis ami a pénztárcánkat illeti. Viszont nagyon boldog vagyok! Két nagy kupac van az egyik a Hollisteres ámokfutásom, a másik pedig a Forever 21-os. Ezenkívül még van pár apróság.
Az utolsó pedig tegnap volt, ugyanis rájöttem, hogy rengeteg létfontosságú dolog hiányzik a táborozáshoz. Például fogkefe, fogkrém, tusfürdő, sampon stb... konkrétan minden, amit egy ember használ, mert pont most fogytam ki mindenből. Aztán rájöttem, hogy valamilyen csoda folytán iszonyatosan kevés bugyim van, főleg a kényelmesekből, úgyhogy bementem a Women's Secretbe és megvettem a legnagyobb csomagot, amit találtam. Le volt értékelve 5500 forint körülire, ami azt jelenti, hogy darabja körülbelül 700-800 forintra jön ki és az szerintem baromi jó! Ezenkívül vettem két sima ujjatlan felsőt a Tezenisben és egy újabb csomag barna hullámcsatot a H&M-ben.

Nem igazán szeretném kirakni egyből ide az összes dolgot, mert nagyon hosszú lesz, úgyhogy menjetek tovább, ha kíváncsiak vagytok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése