2013. június 1., szombat

Haul / May Favourites

Végre itt a várva várt haul poszt. Tulajdonképpen már mindegyiket rendszeresen használtam az elmúlt hónapban, egy pár kivétellel, úgyhogy arra gondoltam, összevonom egy havi kedvencekkel. Van még egy pár dolog, amik kimaradtak. Erre az a magyarázat, hogy terveztem belerakni a get ready with me projektbe. Már ezek közül is lesznek olyanok, amik szerepelni fognak, így nem akartam az összes poént előre lelőni. Pont ma gondolkodtam rajta, hogy az elmúlt pár hónapban nagyon sokat vásároltam és kicsit lelkiismeret furdalásom lett, mert bár apróságoknak tűnnek, azért elég sok pénzt hagytam ott értük így összességében. Nyáron megpróbálok visszarázódni a spórolásba, de nem ígérhetek semmit. Végül is nektek csak jó, mert minél több mindent veszek, annál több a poszt ;)
Kezdem is a kedvenceimmel. Már szerintem többször is említettem, hogy rendeltem egy fehér vans cipőt az amazonról. Kétszer küldték el, de valahogy mindig elkeveredett, úgyhogy végül visszakértük a pénzt és elmentem megvenni. Ennél jobb dolgot nem is tehettem! Tényleg az univerzum akarhatta, hogy így legyen, mert kiderült, hogy mégis inkább egy mérettel nagyobb kéne, mint amit rendeltem (bár előtte felpróbáltam). Ráadásul 17000-re volt kicímkézve, de 15-ért adták. Sokszor jobban jártam így! Amikor még vártam a vans-re, szétszakadt az előző rövidszárú converse-em ( nem kicsit) és bár még így is az volt a legkényelmesebb cipőm, gondoltam inkább beruházok egy újra. Feketét szociális okok miatt nem akartam, fehéret pedig a vans miatt, de végül megláttam ezt a sötétszürkét és egyből beleszerettem. Még senkin sem láttam ilyet, úgyhogy ez megint csak egy pluszpont. 
Még hónap elején vettem a zarában két egyszínű, bő, sima egyszerű pólót. Az egyik fehér, a másik pedig a képen látható neonos almazöldes árnyalatú. A csíkos ujjatlant pedig tegnap vettem egy Király utcai turiban. Eredetileg mangós, hosszú, bő és nagyon kényelmes. A kivágása viszont elég bő, úgyhogy valamit fogok alá venni előreláthatólag. 
Májusban két új garnier krémre ruháztam be. Az egyik a jól ismert BB krém matt verziója, abból is a light árnyalat, mert alapvetően elég világos bőröm van. Meg kell mondjam, nagyon nagyon jó termék. Tökéletesen fed, nem fénylik tőle az arcom, könnyű, tartós. A másik a garnier új krém kollekciójának a tagja. Ez a zöld tea kivonatot tartalmazó, a BB krémhez hasonlóan, mattosító verzió. Ez is nagyon bevált, hidratál, frissít, könnyű és igazán kellemes illata van. (Vegyes bőrtípusra)
Nagyon sok youtube-os szépséggurutól hallottam már a NewYorkColors bronzosító púderéről. Nagyon meglepődtem, mikor először hallottam róla, hiszen ritka hogy itthon is kapható, alacsony árkategóriás márkákról/termékekről áradoznak. Gondoltam, csak valami tévedés lehet, de amikor már a harmadik ember havi kedvencei közt szerepelt, elhatároztam hogy nekem is ki kell próbálnom. Így hát el is mentem és megvettem. Nem tudom, létezik-e több árnyalat az országban, abban a Rossmannban, ahol én voltam csak ez az egy volt. Ez a 720A Sunny árnyalat. Nekem teljes mértékben elnyerte a tetszésem, mert bár még sosem használtam bronzosítót és ezért féltem tőle, kellemesen csalódtam. Adnak hozzá egy szivacskorongot, de én a púderecsetemmel vittem fel és nagyon természetes hatása van. Egyáltalán nem feltűnő, de mégis sokat dob az összképen. Mindenkinek ajánlom!    Ha pedig már úgy is a természetes hatásnál tartunk, nagyon régóta vágytam egy szép, rózsaszínes nude rúzsra. Sok helyen, árkategóriát nézve is tág skálán keresgéletem, de eddig nem sikerült rálelnem a tökéletesre. Egészen tegnapig. A manhattan új, nyári kollekciója tele van szebbnél szebb dolgokkal. Világos pasztell körömlakkok, különböző szemceruzák és tusok, valamint elképesztő rúzsok. Amit megvettem az 1-es, Take Me fantázianevű darab. Ha jól emlékszem 1300 forint volt. Volt egy élénk rózsaszín színű is, amivel nagyon szemeztem, de mégis emellett döntöttem. Meg vagyok elégedve a színnel, a minőséggel, a tartóssággal és a csomagolással is. Amit kicsit furcsállok, az a rúzs alakja. Elég furcsa. A másik, ami kellemetlen tulajdonság, az a szaga. Egy rúzsnak nem kell illatosnak lennie, de ennek igazán festékszaga van. Persze ez nem olyan nagy probléma, hogy ne érné meg.
Ezekről ténylegesen el lehet mondani, hogy májusban a kedvenc dolgaim voltak. Szinte csak ezeket használtam. A középső, NLZ19 Glitzerland árnyalatot még a glamour napokon vettük anyukámnak, csak ha jól emlékszem még nem mutattam meg. A másik kettőt ( NL I42 - Elephantastic Pink baloldalt és NL H43 - Hot&Spicy jobboldalt) szintén kuponnal szerettem volna megvenni, mégpedig Douglas-ra vonatkozóval, de a pénztárnál közölték velem, hogy az OPI termékekre nem vonatkozik. Addigra viszont annyira beléjük szerettem, hogy nem hagyhattam ott őket. Innentől kezdve körömlakkvásárlás elvonókúrán vagyok!
Már nagyon kíváncsi voltam erre az AriZona teára, ha már ennyire hypeolják. A múltkor hazafelé beugrottam a tesco expressbe venni valami kaját és a pénztár mellett voltak ilyen random dolgok és ez is köztük volt, úgyhogy gondoltam miért is ne? (#yolo) Elég finom volt, az üvege is nagyon szép, de azért még mindig túl drágának találom. A másik új kedvencem a kivis, fügés vöslauer víz. Tegnap voltunk osztálykiránduláson és reggel a boltban megkívántam az ízesített vizet, úgyhogy vettem egy epreset. Aztán az apu kijelentette, hogy ez kevés lesz és vegyek még egyet, így hát levettem az első ízesítésűt, ami a kezem ügyébe került. Jobban nem is járhattam volna!

Nektek mi volt ebben a hónapban, amit most próbáltatok ki először és egyből beleszerettetek?

8 megjegyzés:

  1. honnan vetted végül a Vans-et?

    VálaszTörlés
  2. én is így jártam a múltkor a Vöslauerrel, csak én ananászos-grapefruitosat vettem le véletlenül, és az lett az új kedvencem :D
    ezt a Garnier krémet lehet én is kipróbálom majd, jónak tűnik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jól teszed! én pedig az ananászos-grapefruitos vöslauert :)

      Törlés
  3. Nekem is ilyen Conversem van, bar egy picit "betegebb" allapotban, megvan mar vagy harom eve, de imadom! :D

    VálaszTörlés
  4. azok az OPI körömlakkok gyönyörűek!

    Emma xx
    http://iemmafashion.com/

    VálaszTörlés